Új elnök egyesületünk élén

2015-10-16 12:55:17

Tisztújítással egybekötött közgyűlést tartott október 15-én egyesületün Szolnokon, a Megyeházán. Összeférhetetlenség miatt Fejér Andor átadta a stafétabotot Sebestyén Ferencnek, a JNSZ Megyei Területfejlesztési Ügynökség vezető menedzserének az egyesület elnöki székében, ugyanakkor az Ellenőrző Bizottság élén folytatja munkáját.

„Úgy vélem, hogy a pályázati téren megszerzett sokrétű tapasztalataimat nagyban kamatoztatni tudnom az egyesület munkájában.  Különös figyelmet szeretnék fordítani a települések turisztikai lehetőségeinek kiaknázására és így a megye turisztikai vonzerejének növelésére. Számomra minden egyes település ugyanolyan fontos - legyen az akár a Kunságban, a Tiszazugban, vagy a Jászságban.” – mondja Sebestyén Ferenc bemutatkozásakor. 


Örömmel jelentjük be, hogy egyesületünk tagjainak létszáma tizenhárommal növekedett. A felvett szervezetek között található több karcagi és jászberényi civil szervezet, Tiszafüred Város Önkormányzata, a Jászapáti Strandfürdőt üzemeltető cég, a kisújszállási Kumánia Gyógyfürdő Kft., valamint a megye egyetlen regisztrált helyi TDM szervezete, a Berekfürdői Turisztikai Nonprofit Kft. is. Ezzel tagjaink száma 32-re emelkedett.

A regisztrált TDM szervezeteknek - amilyen az "Alföld Szíve" Egyesület is - kiemelt szerepe lesz a 2014-2020-as időszak turisztikai pályázataiban, ugyanis -egyebek mellett - a szervezetben való tagság előnyt/feltételt jelent.


Fejér Andor, az egyesület 2011. évi alapítása óta - bárminemű ellenszolgáltatás nélkül - végzett elkötelezett munkáját ajándékcsomaggal köszönte meg Berec Zsolt, a megyei közgyűlés alelnöke.Mi is köszönjük, és munkájára számítunk az Ellenőrző Bizottság élén :-)