Playmobil Akvárium a Kumániában

2019-10-24 14:51:58

Nem csak nézni, hanem játszani is lehet a Playmobil figurákkal a fürdőben 

Közeleg az őszi szünet és Kisújszálláson, a Kumániában ezt nem hagyják szó nélkül. Ez a szó ebben az esetben nem más, mint a Playmobil. Magyarországon elsőként a Kumániában kerül nagy nyilvánosság elé a Playmobil Akvárium kiállítása. A kiállítás mellett a gyerekeknek az őszi szünet teljes időtartama alatt lehetőségük lesz kipróbálni a játékokat, hiszen október 26. és november 3. között minden nap 10-16 óráig animátorral várják a kicsiket és nagyokat, akik örömüket lelik a szerepjáték ezen formájában. A szerepjáték a legjellemzőbb, nevelési szempontból leggazdagabb lehetőséget nyújtó játékfajta – mely a Playmobil alapvető koncepciója. A szerepjáték a gyerekek szabad játéka, amit úgy is nevezhetünk, hogy "mintha játék". Ebben ő választja a szerepet, nincs játékvezető, senki nem irányítja a játékát, az teljesen spontán alakul, éppen ezért lehetőséget ad a gyermeki lélekben játszódó folyamatok megismerésére. A gyerekek e játék közben saját élményeikből választják ki és játsszák el azt a szerepet, ami számukra fontos, amit követhető mintának, eljátszandó eseménynek, vagy megoldásra váró problémának tartanak. Gyorsuló világunkban sokasodnak a feladatok és egyre kevesebb az idő a gyermekkel való foglalkozásra. Kezdettől fogva szükség lenne pedig a közös együttlétekre, beszélgetésekre, véleménycserékre, a közös játékra, amelyben a szülő terelgeti, irányítja a helyes magatartás- és viselkedésformák felé gyermekét. A játék érték, az ismeretszerzés eszköze, a személyiségfejlődés lényeges eleme, melynek módszertani jelentősége van a családi kapcsolatok harmonizálásában, a családok széthullásának megelőzésében, az egészséges egyéni és társas, valamint a társadalmi fejlődés segítésében. Az őszi szünetben ezen gondolatok mentén próbálja a családok együtt játszását elősegíteni a Kumánia Gyógy- és Strandfürdő. (szöveg forrás és kép: sajtóanyag)